Egy dallam jutott az eszembe,
A régi idők dala,
A rám törő emlékek és a fájdalmas búcsúzás.
Hogy mért történt ez így? - nem kérdezem!
Te döntöttél: - mennem kellett!

Régen történt, hogy vélem voltál,
De véget ért, oly nagyon fáj!
A ránc az arcon suttogja csendben,
Hogy mindezért, ó de kár!

Akkor még más volt, álmodni jó volt.
Egy drága érzés, hogy csókolt a szád.
Most mégis csend van, nem szólít senki?
De tudd meg azt, - gondolok rád.

Nem hibáztatlak, ó nem, - dehogy!
Egy döntés volt részedről, semmi más.
Egy fájdalmas rádöbbenés -!
És a kérdés kérdés marad, valami elromlott,
És ez maradt, - az álmodás.

Hittem a mában, bíztam, hogy jó lesz,
Most mégis kérdem, mért volt ez így?
El kellett mennem, távoli földre,
De itt bent csendben a szívem sír.

Akkor még bíztam, hogy újra szólít,
Vártam egy hangot, egy kedves szót,
De évek múltán álmodjuk csendben,
A régi múltunk, de szép is volt?